Oldalak

2014. szeptember 24., szerda

A futballistaper: Szűcs Sándor válogatott labdarúgó kivégzésének története

Az UTE kispadja feszülten figyeli az eseményeket az
1945-46-os szezon egyik mérkőzésén.
Balról jobbra: Dicker Mihály (az egyesület intézője),
Szűcs Sándor, Tamás István, Károlyi József (az UTE labdarúgói).
A Rákosi-diktatúra Magyarországán a labdarúgás többet jelentett egyszerű játéknál. Az 1950-es évek elején már formálódott a később példátlan sikereket elérő Aranycsapat, az egész lakosság valóságos futball-lázban égett. A kommunista párt terrorrendszere által szétvert hazai társadalom számára a foci különleges gyógyírt nyújtott: Puskás Ferencék góljai az emberek borús mindennapjaiba olyan hatásos módon csempésztek boldogságot, amire a korban semmi más nem volt képes.
A sikerekben rejlő potenciált a diktatúra irányítói is felismerték. A propaganda nyelvén a nyugati csapatok legyőzése egyet jelenthetett a szocializmusnak a kapitalizmus felett aratott diadalmával. Bár a "szolgálatért" cserébe a kirakatban lévő, legsikeresebb futballisták egy részének a hazai életszínvonalhoz képest királyi körülményeket biztosítottak, számos játékos döntött úgy, hogy inkább a sokkal élhetőbb Nyugatra szökik - ahol a nagy klubok tárt karokkal várták a kiváló magyar labdarúgókat.
Rákosiék tudták, ha ez így megy tovább, klasszisok sora fog külföldre távozni. Ezért a bevált logika szerint a disszidálni szándékozók elrettentésére a közélet más területein már használt, a Rajk- és a Mindszenty-perhez hasonló koncepciós eljárást eszeltek ki. Az áldozati szerepre egy ismert válogatott labdarúgót, az újpesti Szűcs Sándort - és vele együtt egy ígéretes karrier előtt álló, népszerű énekesnőt, Kovács Erzsit - jelölték ki. 1951-ben az egyaránt házasságban élő, egymással titkos szerelmi viszonyt folytató fiatalok gyanútlanul sétáltak bele az ÁVH csapdájába, aminek egy halálos ítéleten és egy megnyomorított életúton túl a magyar futball jövőjére nézve is jelentős következményei voltak.

A második világháborút követően Magyarországon nemcsak politikai és társadalmi értelemben, hanem a sportéletet tekintve is gyökeres fordulat vette kezdetét. Miután 1945-ben a magyar futballban megszüntették a profizmust, a játékosok nem lehettek többé hivatásos sportolók. Ez azt jelentette, hogy a futballisták immáron - legalábbis hivatalosan - nem kaphattak pénzt a pályán nyújtott teljesítményükért, amatőrstátuszúvá váltak, és a futball mellett civil foglalkozást kellett keresniük.

Róma vagy Kistarcsa
Az Újpest labdarúgócsapata egy krasznahorkai edzőtáborozás
során, 1947-ben.
(Balról jobbra, felül: Dicker Mihály, Balogh II. Sándor, Takács
Béla, Tamás István, Laborc Lajos, Szűcs Sándor, Berzi Sándor.
Középen: Egresi Béla, Sárdi Imre.
Alul: Patkoló Rudolf, Tóth György, Horváth Károly,
Nagymarosi Mihály, Nagy József.)
A labdarúgók a korabeli honi viszonyokhoz képest általában még így sem éltek rosszul, ugyanakkor jól tudták, hogy Nyugat-Európában profiként az itthoni fizetésüknek a sokszorosát is megkaphatnák. (A kor egyik legnagyobb labdarúgójának, Puskás Ferencnek 1947-ben például 100 ezer dollárt ajánlott az olasz Juventus együttese, az "évszázad gólkirályának", Deák Ferencnek pedig még ennél is többet, 150 ezer dollárt a Torino. Ezek csillagászati összegeknek számítottak az akkori hazai bérekhez képest.) A játékosok anyagi viszonyait vizsgálva meg kell említeni, hogy némelyiküket az államosítások igen érzékenyen érintették, Deáknak például egy kétemeletes háza bánta a kommunisták hatalomra jutását.
Nem csoda, hogy ilyen körülmények között egyre több futballista fejében fordult meg egy esetleges nyugat-európai profi szerződés gondolata. Kezdetben még legálisan el lehetett hagyni az országot, és mivel Európa-szerte szívesen fogadták a minőségi magyar labdarúgókat, nem volt különösebben nehéz neves csapatokba igazolni. A fő célállomás Olaszország lett. Így szerződött ki például 1947-ben az újpesti Zsengellér Gyula az AS Romába vagy 1948-ban a fradista dr. Sárosi György a Bari és Mike István a Bologna együttesébe. Rajtuk kívül még jó néhány híres és kevésbé híres játékos, illetve edző távozott ezekben az években Itáliába vagy éppen a háború után szintén vonzónak számító Csehszlovákiába. Idővel aztán elterjedt a hír, hogy a politikai irányvonalnak megfelelően az MLSZ megtiltja a kiszerződéseket, ezért mire 1948-ban a szövetség végleg elrendelte a határzárat (a válogatott keret tagjaira 1947-től vonatkozott a tiltás), a kivándorlás már tömeges méreteket öltött.
A határátlépések persze ezután is folytatódtak, csakhogy ekkortól kezdve illegálisan. Aki engedély nélkül kísérelte meg elhagyni Magyarországot, azaz "disszidálni" kívánt, bűncselekményt követett el. A később az FC Barcelona csapatánál legendás karriert befutó Kubala László például 1949-ben így szerződött Olaszországba. Egy másik nevezetes disszidálási kísérlet az Aranycsapat hátvédjének, Lóránt Gyulának a szervezőmunkájához fűződik. Ez utóbbi történet, amelynek részese volt a kor legjobb Magyarországon játszó labdarúgóinak jelentős része, szintén 1949-re datálódik. A terv végül megbukott, az ÁVH lefülelte az akciót, a szervező Lóránt Gyulát és két ferencvárosi futballistát, Mészáros Józsefet és Kéri Károlyt, valamint az újpesti Egresi Bélát disszidálási kísérletért letartóztatták és a kistarcsai internálótáborba zárták. A később az Aranycsapat alappillérének számító Lóránt ügyében a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv járt közben, és hamarosan a másik három játékost is felmentették.
A tiltott határátlépés kísérletét sokáig igazán komoly retorziók még nem követték (eltekintve a magyar szövetség által a FIFA-nál kierőszakolt egy-másfél éves eltiltástól), vagyis nem lebegett olyan elrettentő példa a játékosok szeme előtt, amely ténylegesen visszatartó erővel bírt volna. A felső vezetés belátta, ha nem lépnek valamit, a világklasszisokból álló magyar válogatott színe-java előbb-utóbb külföldre távozik. Ezért a hatalom döntött: egy halálbüntetéssel végződő bírósági eljárással fognak példát statuálni a szökni kívánó futballisták számára.
Az ilyen koncepciós eljárások nem voltak egyedülállóak ebben az időszakban. A legbrutálisabb eszközöktől sem visszariadó kommunista párt 1948-ban a "Pócspetri-per" néven elhíresült üggyel a hazai katolikus egyház társadalmi befolyását igyekezett megrengetni, de említhetjük az egy évvel későbbi, Mindszenty József esztergomi érsek elleni eljárást vagy a szintén 1949-es Rajk-pert, melyben végül a magyar kormány külügyminiszterét ítélték halálra elrettentő célzattal. A cél minden esetben ugyanaz volt: megmutatni, hogy senki sincs biztonságban, legyen szó akár a katolikus egyház első számú emberéről vagy éppen a párt és a kormány egy befolyásos tagjáról. Az ebből következő logika alapján a propagandisztikus szerepe miatt államügyként kezelt labdarúgásban is szükség volt egy hasonló koncepciós eljárásra.

A külföldre szökés terve
Tildy Zoltán köztársasági elnök fogadja az UTE bajnoki címet
nyerő labdarúgóit 1946-ban. (Szűcs Sándor Tildytől balra.)
Szűcs Sándor 19-szeres magyar válogatott labdarúgó 1948-ban ismerkedett meg Borosné Kovács Erzsébet táncdalénekessel. A találkozásból gyorsan szerelem lett, ami hamar kitudódott, azonban mivel mindkét fél házasságban élt - ráadásul Szűcsnek két gyermeke is volt -, a hatalom " a szocialista erkölcsökkel összeegyeztethetetlennek" ítélte kapcsolatukat. Mindkettőjüket megfenyegették: ha nem szakítanak, internálótáborba zárják őket; ráadásul az énekesnőt lakása előtt az államvédelem napi rendszerességgel zaklatta. A fiatal szerelmesek ekkor döntötték el, hogy hátrahagyják korábbi életüket, és Nyugatra szöknek.
Ezzel Szűcs gyakorlatilag tálcán kínálta a lehetőséget a hatalomnak, hiszen a játékos a Bp. Dózsa sportolójaként a kor szokásainak megfelelően "főfoglalkozásban" rendőrtiszt volt, vagyis fegyveres rendvédelmi szerv tagja. Az ő esetében tehát az efféle cselekmények még sokkal nagyobb súllyal estek latba. Az ügynek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában külön dossziéja van, melynek tanulmányozása során rekonstruálhatóvá vált a Rákosi-diktatúra Magyarországának egyik koncepciós eljárása, a honi "futballistaper", amely végkicsengését tekintve jelentős mértékben hatott a magyar labdarúgás elkövetkező időszakára.
A külföldre szökés elhatározása után Szűcs és párja egy, a tudomásuk szerint disszidálások lebonyolításával foglalkozó személyt bízott meg az akció előkészítésével. Balszerencséjükre azonban a segítségül ajánlkozó Kovács József valójában ÁVH-ügynök volt, következésképpen az államvédelem a terv minden apró részletéről szinte percre pontosan értesülhetett. Kovács Gyula rendőr ezredes, a Budapesti Rendőrkapitányság akkori helyettes vezetője a következőket mondta el Kovács József egyik összefoglaló jelentésével kapcsolatban:
" Az ügynök szabadkozott és kijelentette azt, hogy rendőrtiszttel nem kezd, mert lebuktatja. Szűcs fhdgy., hogy bizonyítsa a megbízhatóságát, egy csomó levelet mutatott neki, Argentínából Olaszországból és több külföldi államból, továbbá elmondta neki, hogy egy 10.000 dolláros szerződése van, a szerződést Zsengellér nevű barátja szerezte, aki jelenleg Rómában fodbaltréner. Hogy megbízhatónak látsszon Szűcs az ügynök előtt, ezért megmutatta neki sportigazolványát, rendőrigazolványát, pisztolyát és több aktát, másolatot, meg amiben nyomoz. Elmondta Szűcs fhdgy., hogy három hónap óta készül disszidálni Kovács Erzsébettel együtt. Ő nem igazi rendőr, őt mint sportolót anélkül, hogy megkérdezték volna áttették a Dózsa sport egyesületbe és ezzel együtt rendőrré vált. Őt nem érdekli az egész rendőrség, mert szívből utálja ezt az egész rendszert, ő akkor is ki fog innen menni, ha három ember életébe kerül is, mert ha most nem segít rajta, akkor fog disszidálni, amikor a válogatott csapattal kimegy Ausztriába. Neki semmi létjogosultsága sincs Magyarországon, itt havonta 2.500-3.000 forintnál többet nem tud keresni, ugyanakkor kint 10.000 dolláros szerződés várja. Levelet kapott Zsengellértől, hogy ha ki tud jutni Grácig, onnan egy táviratába kerül és repülőgépen viszik Olaszországba. F. hó 1-én 12 órakor ismét találkoztak a fenti vendéglőben, két fényképet adott át a Szűcs fhdgy. az ügynöknek, az egyik fénykép saját magát ábrázolta, a másik Kovács Erzsébetet. Ezeket útlevélhez adta oda. Az ügynök, hogy az anyagi fedezetet biztosítva lássa, 1 kendőbe becsavarva kb. 7-800 grammnyi aranyékszert mutatott neki Szűcs, és azt mondta, hogy van neki 10.000 forint készpénze. Az ügynök a kiszállításért 15.000 forintba állapodott meg fejenkint. Továbbá elmondta Szűcs fhdgy., hogy velük akar menni Deák Ferenc rny. fhdgy. élsportoló [a fentebb már említett Deák Ferenc válogatott labdarúgó], ezenkívül az első magyar bőrgyár vezérigazgatója, valamint Magyari Sándor rny. fhdgy. Azonban Magyarinak, úgy tudja, hogy nem lesz elég pénze, és ez nem valószínű, hogy fog tudni velük menni. Szűcs elmondotta, hogy az utazáshoz pisztolyt visz magával, és ha lebukik, anélkül nem adja meg magát, hogy 2-3 embert el nem tesz láb alól. Az ügynök ekkor megállapodott abban, hogy a fent nevezett három személyről a fényképeket ma 5 órakor fogja átvenni. Szűcs még elmondotta, hogy neki felesége és 2 gyermeke van, akit minden gondolkodás nélkül itt hagy, hogy meg tudjon szabadulni ettől a rendszertől, őket majd külföldről anyagilag fogja támogatni."
Egy következő, összefoglaló jelentés részeként olvasható: "Az ügynök jelentését lefigyeléssel bemértük, az általa megjelölt időpontban és helyen minden esetben pontosan ott voltak, amivel a disszidálási szándék bemérhetőnek tekinthető."

A leleplezés
Az UTE FC Vienna elleni csapata az 1948. márciusi
Húsvéti Tornán.
(Balról jobbra: Bódis Károly, Kirádi Ervin, Horváth Károly,
Kliment-Csabai András, Tamás István, Várnai János,
Szűcs Sándor, Balogh II Sándor, Markusovszki Győző,
Károlyi József, Egresi Béla, Paul Hörbiger budapesti
születésű osztrák színész, az FC Vienna elnöke és
Dicker Mihály, az UTE intézője.)
Ettől kezdve Szűcs tehát gyakorlatilag a hatalom markában volt, csak arra vártak, hogy leleplezhessék, majd pedig kíméletlenül példát statuálhassanak vele. A jelentések tanúsága szerint Szűcsék a szökéshez használni kívánt autót is Kovács József ügynökön keresztül szerezték be: "Az ügynök a gépkocsivezetőt (Mocsidlik Géza) úgy mutatta be, hogy egy ilyen drága angol kocsit nem enedi másnak vezetni. [...] Pár perccel később az ügynök azt jelentette Mocsidlik bts-nak, hogy Szűcs azt mondta neki, hogy beleegyeznek abba, hogy a gépkocsivezető velük menjen, azonban Budapest határán túl leütik, kiteszik a kocsiból, és nélküle fognak menni." Míg egy 1951. március 5-i jelentés a következőket tartalmazta: "F. hó 4-én kb. 19 órakor Szűcs Sándor r. fhdgy. a sporttársaitól azzal búcsúzott el, >>remélem szép emlék leszek nektek, és gondolni fogtok rám.<<"
Hozzá kell tenni, hogy bizonyára az újpesti csapatban is lehettek beépített emberek, hiszen a jelentés azt is közli, hogy az ott lévő sportolók közül valaki Szűcs ezen mondatát azonnal jelentette a Belügyminisztérium felé. Ahogy arra a játékos későbbi vallomásából fény derül, a szökést végül nem a terveknek megfelelően 1951. március 44-én, hanem csak egy nappal később, március 5-én este hajtották végre. "Kovács bejelentette, hogy az autó, melyen szöktünk volna, üzemképtelen lett és így csak másnap este tudunk 6 h-kor indulni. A találkozót Némethiék lakásán beszéltük meg." Ennek oka vélhetően az volt, hogy az államvédelem csak egy nappal későbbre tudott megfelelően felkészülni a szökés leleplezésére.
Az így végrehajtott elfogási akció sikeresnek is bizonyult, hiszen március 6-án hajnali fél három körül az ÁVH tisztjei elfogták Szűcs Sándort, Borosné Kovács Erzsébetet és a velük tartó társukat, ifj Fiatal József villanyszerelőt és Engel Erika kozmetikusnőt.
A később komoly táncdalénekesi karriert befutó Kovács Erzsitől tudhatjuk, hogy az akció már-már kalandregényekbe illő forgatókönyv szerint zajlott: az országhatár előtt Kovács József megkérte Szűcsöt, hogy vegye elő a fegyverét, sőt a biztonság kedvéért biztosítsa is ki. Néhány perccel ezután az út menti árokból fegyveres katonák ugrottak elő, s letartóztatták a futballistát és három társát. (Érdekesség, hogy minderre a Nagytilaj nevű településnél került sor, amelyről az államvédelemis Kovács elhitette Szűcsékkel, hogy a határnál van, miközben valójában attól 60 km-re található.) A másnap elkészített kihallgatási jegyzőkönyv szerint "a négy vádlott egyöntetűen vallja, hogy útközben Szűcs fhdgy. javaslatára megbeszélték és elhatározták, hogy esetleges őrizetbe vételük esetén azt fogják vallani, hogy nem akartak nyugatra szökni, hanem céljuk az volt, hogy Kovács József embercsempészt leleplezzék. Őrizetbe vételük után, a vizsgálat kezdetén fenti elhatározásukhoz tartották magukat, csak a vizsgálat későbbi folyamán tettek beismerő vallomást. Az ügyhöz csatoljuk Szűcs Sándor szolgálati fegyverét, melyet 8 db tölténnyel magával akart vinni. Fentiek alapján nevezetteket a további illetékes eljárás lefolytatása végett a Budapesti Központi Katonai Ügyészségnek adjuk át."
Szűcs Sándor szerelmének visszaemlékezése szerint már ezen a napon világossá vált számára, hogy tőrbe csalták őket, ugyanis szemtanúja volt, ahogy "segítőjük" másnap reggel - négyükkel ellentétben - igen kipihenten és bármiféle külső sérelem nyomai nélkül távozott a szombathelyi rendőrség épületéből. A kihallgatás során az ÁVH ezúttal is előszeretettel élt kegyetlen módszereivel: a többször is megkínzott és megalázott, ám sokáig mindent tagadó Kovács Erzsi a Szűcs Sándor kézírásával megírt üzenet láttán ("Mondjál el mindent, én is elmondtam mindent") végül maga és társai ellen vallott. Így a vádlottak - ifj. Fiatal Józseffel és Engel Erikával egyetemben - beismerték a terhükre rótt bűncselekményeket.

Az ítélet
Bolondozás közben, 1947.
Balról jobbra: Patkoló Rudolf, Egresi Béla, Tamás István.
Alul, négykézláb: Szűcs Sándor.
A rövid eljárás után a Katonai Törvényszék 1951. május 19-én hozta meg ítéletét:
"A budapesti katonai törvényszék Szűcs Sándor r. fhdgy. és társai ellen külföldre szökés bűntette miatt indult ügyben Budapesten, 1951. évi május hó 19. napján megtartott nem nyilvános főtárgyaláson a következő ítéletet hozta: bűnösnek mondja ki a./ Szűcs Sándor r. fhdgy. I. r. vádlottat az 1950. évi 26. sz. tvr. 1.§./1/bek-be ütk., és a /3/bek. szerint minősülő külföldre szökés kísérletének és ezzel a Btá. 57.§./1/ bek. szerint halmazatban lévő III. Bn. 48§./4/ bek.-be ütköző tiltott határátlépés előmozdításának a bűntettében. [...] ezért Szűcs Sándor I. r. vádlottat az 1950. évi 26. sz. tvr. 1.§/3/ bek-be és a 4.§./2/ bek-e alapján összbüntetésól kötél által végrehajtandó halálbüntetésre mint fő, bárhol található vagyonának teljes elkobzására mint mellékbüntetésre ítéli."
A fenti idézetben említett 1950. évi 26. számú törvényrendelet (tvr.) valójában sosem jelent meg a Magyar Közlönyben, a helyére ugyanezen a néven a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényerejű rendelet került be. Mindez azért történt, mert a tvr.-ben meghatározott jogszabály nem sokkal a kihirdetése után "szigorúan titkos" minősítést kapott. A nyilvánosság elől elrejtett rendelet lényegében a következőt tartalmazta: a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó személyek, tehát például az ÁVH, az Államrendőrség vagy a Néphadsereg tagjai, tiltott határátlépés vagy annak megkísérlése esetén életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtandók, ám minősített esetben - azaz ha a bűntettet csoportosan vagy fegyverrel követik el - a cselekmény halállal büntetendő.
Szűcs "bűntársai", így Kovács Erzsébet is "csak" néhány éves börtönbüntetést kaptak, aminek indoklása a következő volt: "II-IV. r. vádlottak cselekményeit a bíróság a vádtól eltérően a III. Bn. 48.§. alapján bírálta el, mert bár az 1950. évi 26. tvr. 2.§. szövege szerint az ott meghatározott bűncselekménynek a tettese bárki lehet, az adott esetben azonban a vádlottak tevékenységei nem a katonai szökés előmozdítását célozták, hanem egyszerű tiltott határátlépésről van szó. Egyébként is a szigorúan titkosan kezelt tvr. e személyek előtt kihirdetve nem volt. - Olyan polgári személyeket, akik különleges jogszabályról tudomással nem bírnak - e törvény alapján felelősségre vonni nem lehet."
Ezzel szemben a bíróság álláspontja szerint Szűcs értesült a tvr. kihirdetéséről: "A katonai főtörvényszék a katonai főügyészség által /: a Kbpn. 32.§. 4. bekezdéséhez képest:/ a fellebbezési tárgyaláson becsatolt és a tárgyalási jegyzőkönyvhöz csatolt a./ és b./ jelű okiratok, valamint Szűcs Sándor I. r. vádlottnak a 2. naplószám alatti ügyészi és a fellebbezési tárgyaláson tett vallomása alapján tényként állapította meg, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi 26. számú törvényerejű rendeletét Szűcs Sándor I. r. vádlott mint tanfolyamhallgató előtt a Rendőrség Bajcsy Zsilinszky-laktanya parancsnoka 1950. év július hó. 25. napján kihirdette. Az a./ jelű okirat tanúsága szerint ugyanis a "Dózsa" rendőrségi labdarúgó csapat tisztté avatott tagjai az említett laktanyában 1950. évi júlis hó. 24-től 28-ig voltak tanfolyamon. A b./ jelű okirat szerint a 26. számú törvényerejű rendeletet a Bajcsy Zsilinszky-laktanyában elhelyezett valamennyi tanalakulat parancsnoka a vonatkozó parancs vétele napján, vagyis 1950. évi július hó. 25-én kihirdette. Szűcs Sándor I. r. a 2. naplószám alatti ügyészi vallomásában előadta, hogy ő az 1950. évi július hó végén vonult be szolgálatra a rendőrséghez, ezt megelőzően pedig kb. egy hétig a Bajcsy Zsilinszky-laktanyában volt általános kiképzésen..."

Példát statuáltak
A határátlépési kísérletet Szűcs tehát a szolgálati fegyverével követte el, ráadásul a cselekményt még tovább súlyosbította, "hogy a legsúlyosabb megítélés alá esik az a katona /rendőr/, aki esküjét megszegve a mai nemzetközi helyzetben kísérli meg a disszidálást." Ennek értelmében a játékos fellebbezését elutasították, és megtörtént az, amit Szűcs az utolsó pillanatig nem akart elhinni: halálra ítélték.
Kovács Erzsi visszaemlékezései szerint Kovács József ÁVH-ügynök szándékosan bujtotta fel Szűcsöt, hogy vigye magával a szolgálati fegyverét, mert "arra szüksége lehet". Mindezek alapján nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a hatalom az újpestiek válogatott labdarúgóját jó előre, alaposan kitervelten sodorta a vesztébe, hiszen a szigorúan titkosnak minősített - és sportolókra más esetben egyszer sem alkalmazott - 1950. évi 26. tvr. egyértelműen rendelkezett az ilyen típusú bűntettekkel kapcsolatosan.
A történethez hozzátartozik, hogy a legfelsőbb politikai körökben is befolyásos sporttársak, így például Puskás Ferenc és Bozsik József, megpróbáltak segíteni a bajba jutott labdarúgón. A siralomházban lévő futballista csapattársa, Szusza Ferenc közvetítésével eljuttatott egy papírdarabot "Öcsihez", amelyen a következő felirat állt: "Halálra vagyok ítélve, mentsetek meg!", ám az Aranycsapat kapitánya hiába vetette latba minden tekintélyét Farkas Mihálynál, már túl késő volt. A honvédelmi miniszter ugyan megígérte Puskásnak, hogy közbenjár Szűcs ügyében, de a szerencsétlenül járt futballistán az ítéletet időközben végrehajtották.
A példátlanul súlyos büntetés híre az egész magyar labdarúgó-társadalmat megrázta, de a koncepciós per tökéletesen elérte célját. 1951 nyara után egészen az 1956-os forradalmi eseményekig a korábbiaknál jelentősen kevesebb futballista próbálkozott tiltott határátlépéssel, az élvonalbeli futballisták közül pedig szinte senki sem disszidált. Az itthon maradók érthető módon jobbnak látták, ha a történtek után a rendszer szabályai szerint játszanak.

SZŰCS SÁNDOR
Született:1921. november 23, Szolnok
Elhunyt: 1951. júniu 4., Budapest
Posztja: hátvéd, fedezet
Klubjai:

  • Szolnoki MÁV (1938-1944)
  • Újpesti TE/Bp. Dózsa (1944-1951)
  • 1941 és 1948 között a magyar válogatottban 19 mérkőzésen szerepelt.

Legnagyobb sikerei: 3-szoros bajnok az Újpesttel.

KOVÁCS ERZSI
1928. június 2-án született Budapesten. Amikor igen fiatalon első férjéhez, a népszerű zongoristához, Boros Lászlóhoz hozzáment, már rendszeresen énekelt különböző szórakozóhelyeken. A csinos énekesnő alig húszévesen ismerkedett meg Szűcs Sándor válogatott labdarúgóval. Férje nagy újpesti futballrajongó volt, így amikor meghallotta, hogy a Dózsa Hévízen edzőtáborozik, azonnal megszervezett egy találkozót a focistákkal. Itt találkozott a két fiatal, majd az ismeretségből hamar szerelem bontakozott ki. Kovács Erzsi elhagyta férjét, és elhatározta, hogy új kedvesével Nyugatra szökik.
A sikertelen akciót követően négy év börtönbüntetést kapott, majd 1954-ben - két öngyilkossági kísérlet után - mint kitanult kőműves szabadult. A még mindig csak 26 éves táncdalénekesnő számára a rendszer ezután paradox módon újra felcsillantotta a karrier lehetőségét, így Kovács Erzsi visszatalált a művészi pályára, ahol nemsokára már Németh Lehel táncdalénekes oldalán járta nagy sikerrel az országot. Közben ismét megházasodott, majd 1964-ben a Hanglemezgyár döntése értelmében váratlanul kegyvesztetté vált, ezután tizennégy éven át Nyugat-Európában próbálkozott. Az 1980-as évektől kezdve több nagylemeze is megjelent Magyarországon, a rendszerváltást követően pedig dalai ismét népszerűvé váltak a nagyközönség körében. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
2014. április 6-án áttétes tüdőrákban elhunyt. Május 9-én temették el hamvait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben délután 14 órakor.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése