Oldalak

2014. március 10., hétfő

Újabb lépést tett a bajnoki arany felé a Debrecen

Tett egy újabb lépést a bajnoki cím felé a DVSC labdarúgócsapata. A debreceniek éltek a lehetőséggel, és növelték az előnyüket a címvédő Győrrel szemben: miután az ETO szombaton kikapott a Pécstől, a Loki a Haladás elleni 2-0-s sikerével tíz pontra meglépett a harmadik helyen álló zöld-fehérektől. Úgy tűnik, a Debrecen a második helyen álló Videotonnal vív majd nagy csatát az aranyéremért.

Kemény csata
A szombathelyiek megnehezítették a Loki dolgát, de a
hazaiak végül nyerni tudtak
A szombathelyiek persze szerették volna megnehezíteni a debreceniek dolgát, ez a második félidő elejéig sikerült is.

- A Haladás remek csapat, bárki ellen veszélyes, akár idegenben, akár otthon lép pályára - mondta Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a kezdés előtt, s nem véletlenül várt szoros találkozót, hiszen a Videoton, a Ferencváros, az ETO és a Diósgyőr sem tudott nyerni a szombathelyiek ellen. Ősszel a Lokinak sem sikerült, 1-1-et játszott a Haladás otthonában.



Sikerült
Szakály Péter és társai megszerezték első tavaszi
sikerüket a bajnokságban
Ezúttal azonban játékosainak nem okozott gondot a három pont begyűjtése. Kondás Elemér csapata a második félidőben ellenfele fölé kerekedett, Máté Péter és Bódi Ádám is kapuba talált, igaz, utóbbi gólja szerencsés volt, mivel a középpályás beadását Rózsa Dániel beütötte a kapuba.

- Nem ünnepeltettem magam, hiszen ezt én se így akartam, beadásnak szántam - mondta sportszerűen Bódi. - Az első félidőben is fölényben játszottunk, örülök, hogy a másodikban sikerült gólokat szereznünk, és megszereztük a három pontot.


Debrecen
2-0
Haladás
Novakovics  - Lázár, Máté, Mészáros (82. Mozorov), Korhut – Mihelic, Zsidai, Bouadia (79. Bódi), Szakály P. – Kulcsár (71. Sidibe), Volas
Vezetőedző: Kondás Elemér
Rózsa – Schimmer (81. Gyurján), Guzmics, Tóth P., Bosnjak – Simon, Iszlai (64. Németh) – Nagy G., Radó, Halmosi – Hrepka (87. Medgyes)
Vezetőedző: Artner Tamás
Debrecen, 6000 néző. V.: Erdős
Gól: 1-0 Máté (60.), 2-0 Bódi (83.)


AZ NB1 ÁLLÁSA

Csapat
M
GY
D
V
LG
KG
GK
P
1.
DVSC-TEVA
19
12
5
2
44
20
24
41
2.
VIDEOTON FC
19
10
5
4
36
18
18
35
3.
GYŐRI ETO FC
19
8
7
4
30
25
5
31
4.
DVTK
19
7
9
3
31
23
8
30
5.
BUDAPEST HONVÉD
19
8
5
6
30
23
7
29
6.
PMFC-MATIAS
19
8
5
6
33
30
3
29
7.
FERENCVÁROSI TC
19
8
4
7
30
30
0
28
8.
SZOMBATHELYI HALADÁS
19
7
7
5
27
23
4
28
9.
LOMBARD PÁPA TERMÁL FC
19
7
4
8
23
26
-3
25
10.
KTE-PHOENIX MECANO
19
6
7
6
26
32
-6
25
11.
ÚJPEST FC
19
5
7
7
33
35
-2
22
12.
PUSKÁS AKADÉMIA FC
19
5
5
9
22
36
-14
20
13.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
19
5
4
10
22
33
-11
19
14.
MTK BUDAPEST
19
4
7
8
21
23
-2
19
15.
MVM-PAKS
19
4
6
9
23
32
-9
18
16.
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI
19
2
5
12
17
39
-22
11

BL-selejtezőt érő hely

Európa-liga-selejtezőt érő hely

Kiesőhelyen állók

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése