Oldalak

2013. november 22., péntek

Kiemelt kockázatú Fradi-meccs

A paksi klub kéri a drukkereket, hogy elővételben váltsák meg belépőiket.

Az év legnagyobb érdeklődéssel várt meccsét játsszák vasárnap a paksiak, akik 18.30-tól a Fradit fogadják az OTP Bank Ligában. A tumultus elkerülése érdekében érdemes elővételben megváltani a jegyeket.

Hatezeregyszázötven néző. Ez a fennálló nézőcsúcs az MVM-Paks Fehérvári úti stadionjában. Talán nem kell mondani, hogy a Ferencváros fellépése vonzotta az arénába a tömeget, mégpedig három évvel ezelőtt, 2010 márciusában, amikor a Fradi 2-1-es győzelmet ünnepelhetett (a paksiak gólját Vayer Gábor, a Fradiét Anthony Elding ls Ferenczi István szerezte). Az ország legnépszerűbb csapatára mindig sokan kíváncsiak, szerepeljen az bárhogyan is a bajnokságban. Nem lesz ez másképp most sem, az érdeklődés nagy, az egyetlen probléma, hogy nem jósolnak éppen jó időt az összecsapás idejére.
"Azt nem merem kijelenteni, hogy telt ház lesz, de az valószínűsíthető, hogy az idei szezon leglátogatottabb meccse lesz a vasárnapi" - mondta el lapunknak Zomborka Zoltán, a paksi klub PR-menedzsere, aki külön kihangsúlyozta: arra kérik a drukkereket, hogy ezúttal a szokottnál korábban érkezzenek a stadionba, és vigyék magukkal személyi azonosító okmányaikat. Az összecsapást ugyanis kiemelt kockázatúnak minősítette a szövetség, ami azt jelenti, hogy sokkal több időt vesz majd igénybe a beléptetés, mint egy hétköznapi bajnoki összecsapáson.
A Paks-Fradi meccs jegyeit pénteken délután háromtól hat óráig, szombaton reggel kilenctől délután háromig, vasárnap pedig kilenctől délig lehet elővételben megvásárolni a Fehérvári úti klubépületben. A szurkolók minden esetben vigyék magukkal személyi igazolványukat, hiszen a jegyek személyre szólóan készülnek majd el. Akik nem tudják a stadionban megváltani a belépőket, azok a Ticket Express irodáiban Pakson és Szekszárdon is megvehetik azokat, illetve az interneten (tex.hu) is rendelhetnek. A megváltott bérletek természetesen érvényesek az összecsapásra.

SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYÁT NE HAGYJA OTTHON, MERT CSAK ÍGY VÁLTHAT JEGYET A VASÁRNAPI TALÁLKOZÓRA!

Ami pedig a szakmai részt illeti, a két csapat eddig nyolc találkozót játszott az NB I-ben, a mérleg a fővárosiak felé billen, hiszen négyszer győztek, két meccs döntetlenre végződött, kétszer a paksiak örülhettek. A 2009/2010-es szezonban volt az első randevú, ezt a Fradi nyerte 2-1-re, majd a paksi visszavágót (a fentebb már említettet) ugyanilyen arányban behúzta. A következő szezonban, a budapesti meccsen újfent 2-1-es Fradi-győzelmet ünnepelhettek a hazai drukkerek, míg Pakson a PFC nyert emlékezetes, térdig érő sárban lejátszott meccsen 3-2-re. A 2011/2012-es szezonban tovább javította az egymás elleni statisztikát a Paks, amely az Üllői úton 0-0-ra végzett, otthon pedig 4-2-re nyert. Az előző idényben a Népligetben ismét döntetlen született (2-2), de a paksi összecsapást a Fradi nyerte 3-1-re. A Paks gólját Lázok János, a budapestiekét pedig Santiago Leonardo, Muhamed Besic és Martin Klein szerezte.
A vasárnap 18.30 órakor kezdődő összecsapást Bognár Tamás vezeti, és a Sport2 televízió élőben közvetít az atomvárosból.

Böde Dánielre (jobbról) és a ferencvárosiakra nagyon sokan voltak kíváncsiak Szekszárdon - ezúttal is így lesz
Nézőcsúcs Szekszárdon
Még egy hónapja sincs, hogy a Ferencváros Tolna megyében járt: október 30-án, Magyar Kupa-meccset vívtak a zöld-fehérek a megyeszékhelyen. A Fradi az esélyeknek megfelelően 10-0-ra nyert az NB III-ban szereplő Tolle UFC Szekszárd ellen (Gól: Böde 3, Józsi 2, Busai 2, Somália, Bönig, Valpoort), az összecsapást majdnem 3000 néző tekintette meg a korai kezdés ellenére is.

Megállási tilalom, útlezárások a stadion körül
A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatja a lakosságot, hogy két hét végén, egy-egy napon, több utcában megállási tilalmat rendeltek el. November 24-én, vasárnap a Ferencváros fellépése miatt 15 és 21 óra között mindkét irányban tilos megállni a Toldi, a Sport, a Kinizsi utcában, valamint a Fehérvári út Pacsirta és Toldi utca közötti szakaszán, mind a két irányból. November 30-án, szombaton az Újpest FC vendégszereplése miatt a megállási tilalom 12 és 18 óra között lesz érvényben. A Toldi, a Sport és a Kinizsi utcákba csak az ott lakók hajthatnak be, ha a lakcímük igazolására szolgáló okmányt felmutatják a szolgálatot teljesítő rendőröknek. A szabálytalanul parkoló gépjárműveket elszállítják, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése