Oldalak

2013. szeptember 16., hétfő

Pakson folytatta vesszőfutását a Kaposvár

A labdarúgó NB I 7. fordulójában az ötödik helyen álló MVM Paks a sereghajtó Kaposvári Rákóczi csapatát fogadta. A hazaiak a 41. percben szerezték meg a vezetést Windecker József fejes góljával. Az 52. percben megfogyatkozott a vendégcsapat Waltner Róbert kiállítása miatt, s bár kapufájuk is volt, a 78. percben Simon Attila találatával a paksiak bebiztosították győzelmüket.

A paksiak kétszer is ünnepelhettek gólt
A tabella alapján egyértelműen a hazaiak voltak a találkozó esélyesei, hiszen a vendégek eddig mindössze egy pontot szereztek hat forduló alatt. Csakhogy a Kaposvár kifejezetten a paksiak mumusának számít: az előző bajnokságban mindkétszer a Rákóczi győzött, s legutóbb a Paksnak 2009 augusztusában sikerült legyőzniük mostani riválisukat hazai pályán.

Ezúttal is a vendégek kezdtek jobban: egy hazaadás miatt a 6. percben végezhetett el közvetett szabadrúgást a vendéggárda az öt és felesről, de ezt végül sikerült blokkolni, mint ahogyan Waltner Róbert csúsztatott fejese is elszállt a kapu előtt.

Az első igazán veszélyes hazai lehetőségre egészen a 22. percig kellett várni, amikor Hullám Attila lőtt kevéssel a kapu mellé. Fél óra elteltével aztán már Marko Ranilovic kapusnak is játékba kellett avatkoznia, Hullám emelése után. Ezeket leszámítva azonban elég gyengécske volt az iram, s a játék képe alapján nem igazán lehetett volna megtippelni, hogy melyik csapat áll tizenegy hellyel a másik előtt a tabellán.

Aztán szinte a semmiből a 41. percben vezetést szereztek a hazaiak: Bori Gábor jobb oldali beadása után a berobbanó Windecker József bólintott az ötös jobb csücskétől a kapu bal alsó sarkába (1–0)

A második játékrészt aktívabban kezdte mindkét csapat, de megint csak a kaposváriak előtt adódott lehetőség: az 52. percben egy jobb oldali szöglet után Adrian Markus fejelhetett, s a labdát Báló fejelte ki a gólvonalról. A kipattanót Balázs Benjámin lőtte kapura, amely Molnár Péter kapus lábai között akadt el. A rárontó Waltner azonban belerúgott a hálóőrbe, amiért sárga lapot kapott, s mivel már volt neki ilyen, megkapta a pirosat is.

A vendégek azonban így sem adták fel: egy óra elteltével Balázs a kapufát találta el, majd újabb tíz perc múlva az ő fejesét kellett fognia a Molnárnak. A túloldalon a góllövőlista második helyén álló Simon Attilának volt két kisebb lehetősége, aztán a 78. percben a harmadikat már kihasználta: Bori jobb oldali beadása után került hozzá a labda, s az átvétel után egy csellel becsapta védőjét, majd kissé balról, 8 méterről, jobbal a kapu bal felső sarkába bombázott (2–0). Simon ezzel megszerezte a nyolcadik gólját, és utolérte Nikolics Nemanját.

A végén aztán a csereként beállt Tököli Attilának is volt több lehetősége, de az eredmény végül nem változott. Így a kaposváriak – bár nem érdemeltek vereséget – tovább folytatták vesszőfutásukat, s továbbra is az utolsó helyen állnak az eddig megszerzett egy pontjukkal.

A mérkőzés összefoglaló videója:


„Gratulálunk a Paksnak, de büszke vagyok a csapatom mai teljesítményére, mind a játékra, mind pedig a küzdelemre. Azt gondolom, hogy nem egyenlő mércével voltunk mérve, a sárga lapok és a kiállítás eldöntötte a mérkőzést. Volt hat olyan sárga lapos szituáció a mezőnyben negyven-ötven méterre a kaputól, amit az egyik oldalon lappal díjaztak, a másikon nem, és ha már egy csapatnak van négy-öt faultja egy ilyen kiélezett meccsen, akkor nem lehet úgy odaállni a következő párharcba. Sokat tettünk azért az elmúlt hetekben, hogy  a szerencse is egy kicsit végre mellénk álljon, de még nem talált meg minket. Nem várok semmilyen beszélgetésre a jövőmet illetően, de természetesen a vezetőségé a döntés” – értékelte a mérkőzést Prukner László, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője a Duna Televíziónak.
„A péntek 13.-a nehezítette meg a dolgunkat. Volt itt minden, rémálom az Elm utcában, sikoly. Nem nézett ki jól, de rettentően boldog vagyok, hogy nyertünk. Nem mertünk játszani, nagyon rosszul kezdtünk és ez rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. Nem mertük felvállalni azokat a dolgokat, amelyek tulajdonképpen az erősségeink, elkövettünk egy butaságot, a közvetett szabadrúgás kissé megfogta a társaságot, de amikor tíz emberrel játszott a Kaposvár, akkor gyorsabban játszottunk előre. Na az már jobban nézett ki” – mondta a paksiak vezetőedzője, Horváth Ferenc.
NB I
7. FORDULÓ
NB I, 7. FORDULÓ 
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Szeptember 13., péntek
19.00MVM Paks–Kaposvári Rákóczi 2–0Farkas Ádám 
Szeptember 14., szombat
14.00Újpest FC–Szombathelyi Haladás 1-1Erdős József 
16.00KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC 2-5Becséri Dániel 
16.00Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 0-2Solymosi Péter 
18.00Budapest Honvéd–Mezőkövesd 0-2Bognár Tamás 
 20.00Lombard Pápa–Ferencváros 0-2Kassai Viktor 
Szeptember 15., vasárnap
16.30Debreceni VSC-Teva–Videoton FC 2-1Vad II István 
18.30MTK Budapest–Győri ETO FC 1-2Andó-Szabó Sándor 
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. DVSC-TEVA751120–6+14 16
2. VIDEOTON FC751117–5+12 16
3. FERENCVÁROSI TC750210–8+2 15
4. MVM-PAKS741212–10+213
5. DVTK73319–8+1 12
6. LOMBARD PÁPA TERMÁL FC73137–7010
7. PMFC-MATIAS731312–13–1 10
8. GYŐRI ETO FC724110–8+2 10
9. SZOMBATHELYI HALADÁS72419–90 10
10. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC730412–15–3 9
11. ÚJPEST FC723213–10+39
12. BUDAPEST HONVÉD722310–8+2 8
13. KTE-PHOENIX MECANO722311–16–5 8
14. MTK BUDAPEST71156–10–4 4
15. PUSKÁS AKADÉMIA FC71155–15–10 4
16. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC7164–19–15 1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése