Oldalak

2013. szeptember 11., szerda

Négy meccsre pályázunk

Az MLSZ és a kormány újabb 40 milliárdot szán pályákra.
Budapest is pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyes meccseinek rendezésére. A kormány és a labdarúgó-szövetség egy szerződést írt alá arról, hogy a következő években további 40 milliárd forintot szánnak a pályák fejlesztésére.


Orbán Viktor és Csányi Sándor fogadta Michel Platinit. Az UEFA francia elnökével együtt jelentették be a pályázati terveket
"A kormány egyetértésével a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére" - jelentette be Csányi Sándor. Az MLSZ elnöke az Orbán Viktor miniszterelökkel és Michel Platinivel, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökével közösen elmondta, hogy a mérkőzéseknek a Puskás Ferenc Stadion adhatna otthont. A 65 ezres aréna a tervek szerint 2017-re készülne el, mintegy 70-90 milliárd forintból.
Csányi elmondta azt is, hogy nyertes pályázat esetén 3 csoportmérkőzést és még egy találkozót rendezhetnénk meg az egyenes kieséses szakaszban. Ha a döntőt kapná meg Budapest, még egy elődöntőt vállalhatnánk. A 2020-as Eb-t nem egy ország rendezi, hanem mintegy tucatnyi európai város. A kormányfő szerint régi adósság törlesztése a Népstadion befejezése a stadion a stadionban koncepció révén. Jelezte, hogy Magyarország több világversenyt is rendezne, így például Universiadét is.
Orbán és Csányi tegnap aláírt egy szerződést: 2016-ig 40 milliárd forintot fordítanak a pályák felújítására. A kormányfő kiemelte: ez az összeg nem tartalmazza a korábban már bejelentett nagyberuházásokat (Debrecen, Diósgyőr, Ferencváros, Szombathely, Fehérvár, Puskás Stadion). Külön kiemelte, hogy a felcsúti akadémia sem. Mintegy 2000 pálya állapotát mérték fel, 25-30 százalékot találták rendben lévőnek. A következő években mintegy ezer pályát fognak fejleszteni. Csányi elmondta, hogy a programban 27 NB I-es, NB II-es pálya fog megújulni, amelyek 8-14 ezer főt tudnak majd fogadni, 4-5 pálya lesz 6-8 ezres, a többi mind kisebb.
Orbán Viktor kiemelte: külön csomag lesz a budapesti pályafejlesztésekre. Budán és Pesten két futballcentrum mellett 70 pályát építenek.
Orbán és Csányi is hangoztatta, hogy a nem a profi labdarúgás, hanem az utánpótlás és a nézők kapnak állami támogatást a fejlesztések révén. A kormányfő elvárása a támogatással szemben az, hogy a profi klubok fizessék be az adójukat, melynek mértékét Csányi korábban mintegy 5 milliárd forintra becsülte.
A kormány az említett 40 milliárdon kívül, mintegy 118-138 milliárdot tervez stadionfejlesztésekre. Ezeknek nagy része közvetlen állami támogatásból épül (Puskás, Debrecen), de van ahol a taós támogatásokat is felhasználják (Felcsút, Mezőkövesd). A társaságiadó-kedvezmény révén az elmúlt évben a labdarúgás közel 32 milliárdot (az öt sportágat érintő 60 milliárdból), míg 2011/12-ben közel 18 milliárd forintot kapott. Az MLSZ utánpótlásnevelésére idén 1,7 milliárdot, tavaly 1,9 milliárdot szánt a büdzsé, míg a sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztésére 864, illetve 960 millió forintot.

Rasszizmus miatt lezárhatnak stadionokat
"Köszönöm a magyar kormánynak, hogy ilyen jelentős összegeket fektet a labdarúgásba" - mondta Michel Platini. Az UEFA elnöke közölte, hogy a zéró toleranciát hirdetnek a rasszizmus ellen. Finoman utalt arra, hogy Budapesten is volt zárt kapus mérkőzés, amivel a korábbi Izrael-ellenes mérkőzésen történt megnyilvánulásokat torolták meg: Az UEFA tervezet szerint azt a játékost, vagy azt az edzőt, aki rasszista megnyilvánulást tesz, tíz mérkőzésre szeretnék elítélni. Visszaeső cselekedetek esetén egyes stadionokban egész szektorokat, sőt akár az egész létesítményt lezárhatják.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése